Mutatott bejegyzések: 281-300
"A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig -legalábbis terjedelmét tekintve- alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében - vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündék, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak. |

Kicsiny, összkomfortos odújában, távol a világtól lakik Mr. Baggins, a babók népének tiszteletre méltó tagja. Különös népek a babók. Apró teremtmények, nem törpék, de nem is egészen emberek. Rikító öltözetben járnak, viszont nem hordanak cipőt, hízásra hajlamosak, ami nem csoda, mert szeretik a békés, eseménytelen hétköznapokat, és mindennél jobban megvetik a kalandot. Mr. Bagginsot mégis utoléri a nagy kaland. Egy napon törpék csapata szállja meg a házát, hogy magukkal vigyék egy kalandos nagy hadjáratra a sárkány ellen, aki emberemlékezet óta őrzi a törpék ősi kincsét. Hogy a botcsinálta hadvezér miképpen viszi diadalra ügyüket – nem is annyira bátorságával, mint furfangos eszével –, azt megtudhatja, aki ezt a mulatságos és egyben nagyon izgalmas meseregényt elolvassa. Felejthetetlen szép tájakon barangolhat, végigélheti hőseinkkel a vad csatákat, és jókat nevethet egy valószínűtlen világ fonák helyzetein. |
J. R. R. Tolkien csodálatos világába kalauzol bennünket e kötet, arra a varázslatos, képzelet szülte vidékre, ahol minden bizonnyal valamennyien feledhetetlen órákat, napokat töltöttünk már el. |
A Gyűrűk Urá-nak rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel – ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e egyáltalán ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe. |
A könyv A Gyűrűk Ura, A babó és A szilmarilok jól ismert világába, Középföldére vezeti el az olvasót. |
Középföldének vannak A Gyűrűk Ura előtti időről szóló regéi, és az ebben a könyvben elmesélt történet azon a nagy földön játszódik, amely a Szürkeréven túl feküdt Nyugaton: azokon a vidékeken, ahol egykor Szilszakáll kószált, ám amelyek alámerültek a Világ Első Korának véget vető nagy kataklizmában. Abban a távoli időben Morgoth, az első Sötét Úr Angband, a Vaspoklok hatalmas erősségében lakozott Északon; és Túrinnak meg a húgának, Nienornak a tragédiája Angband fenyegetésének és Morgothnak a tündék országai és titkos városai ellen viselt háborújának árnyékában bontakozott ki. Rövid és szenvedélyes életüket az az elementáris gyűlölet uralta, amellyel Morgoth viseltetett Húrin gyermekei iránt, mert Húrin volt az az ember, aki dacolt vele, és szemtől szemben kigúnyolta. Legrettentőbb szolgáját küldte ellenük, Glaurungot, az óriás, szárnyatlan tűzsárkány alakját öltött nagy hatalmú szellemet. A könyörtelen hódításnak és a menekülésnek, az erdei búvóhelyeknek és az üldözéseknek, az egyre csökkenő remény ellenére is kitartó ellenállásnak ebben a történetében ijesztően tiszta alakjában jelenik meg a Sötét Úr és a Sárkány. A keserűen gúnyos és kaján Glaurung ördögien ravasz és alattomos hazugságokkal manipulálta Túrin és Nienor sorsát, és Morgoth átka beteljesült. |
A különleges gyűjtemény második kötete. Sherlock Holmes – oldalán hűséges barátjával, dr. Watsonnal – immár több mint egy évszázada nyűgözi le a detektívtörténetek szerelmeseit. Kockás utazósapkája, rövid szárú pipája mára szimbólummá vált, csakúgy, mint maga a zseniális magánnyomozó, aki felülemelkedve a nyers erőszakon csupán kristálytiszta gondolkodásával felfegyverkezve száll szembe a mindenre elszánt bűnözőkkel.
|
A különleges gyűjtemény első kötete. Sherlock Holmes – oldalán hűséges barátjával, dr. Watsonnal – immár több mint egy évszázada nyűgözi le a detektívtörténetek szerelmeseit. Kockás utazósapkája, rövid szárú pipája mára szimbólummá vált, csakúgy, mint maga a zseniális magánnyomozó, aki felülemelkedve a nyers erőszakon csupán kristálytiszta gondolkodásával felfegyverkezve száll szembe a mindenre elszánt bűnözőkkel. |
Az elátkozott királyok című sorozat folytatása. Javában dúl a százéves háború. Gyengekezű, szeszélyes, lobbanékony, szenvedélyén uralkodni nem tudó király kerül Franciaország trónjára: II. János, akit Jó Jánosként is emlegetnek, bár ha valaki, ő egyáltalán nem szolgált rá erre a jelzőre. Néháy év alatt szétzülleszti az országot: miközben Edward angol király és Navarrai Károly egyre nyilvánvalóbban szövetkeznek ellene, neki csak egy dolgon jár az esze: miként álljon bosszút szeretője, Spanyol Károly meggyilkolásáért. A regény egyik legemlékezetesebb fejezete a roueni lakoma: a király rajtaüt a vidáman lakmározó urakon, és nagy vérfürdőt rendez köztük. Szeszélyes birtokadományaival, illetve birtokelkobzásaival csaknem az egész nemességet maga ellen hangolja, de még így is további baklövések sorozatára van ahhoz szükség, hogy Edward, a Fekete Herceg, vígan végigrabolhassa az országot , sőt 1356-ban Poitiers-nél hatezer emberével tönkreverje a huszonötezres francia sereget, és fogságba ejtse a francia királyt. Az eseményeket a pápacsináló Périgord bíboros szemszögéből látjuk, ő meséli el színes, rendívül eleven stílusban, csapongva, mégis jól követhetően II. János példátlan országvesztését – közben természetesen ő is fondorkodik és intrikál, finoman és okosan, hogy valmiképp megmentse Franciaországot a három részre szakadástól. |
E második kötetben folytatódik Civakodó Lajos és új feleségének a történet. Magyarországi Klemencia alázattal szereti szertelen, gonosz hajlamok sarkallta férjét, s már-már úgy látszik, sikerül felébresztenie benne a bűntudatot, és Civakodó Lajos jóvá fogja tenni vétkeit, de az ország nagyjai folytatják kíméletlenül harcukat a hatalomért, rangért, vagyonért, é ennek áldozatul esik Lajos is: méreg végez vele. Annyira áhított gyermekét, örökösét már nem láthatja meg. A főurak a gyász idején készülnek a nagy összecsapásra: vajon kinek sikerül megkaparintania a hatalmat? S az országos bonyodalmakba belefonódik az előző részekből ismert Guccio Baglioni itáliai bankár és egy bájos francia nemeskisasszony sorsa: titkos házasságuk drámai események elindítója. Klemencia királyné őszintén gyászolja hirtelen elveszett férjét, X. Lajost. Hogy az uralkodót megmérgezték, azt csak gyanítják. És Lajos király gyermeke még meg sem született… Fiú lesz-e vagy lány? Az ország trónja századok óta először áll üresen. Király nincs, de pápa sincs! Marakodás kezdődik, és a Vaskirály legerélyesebb fia nagy sietve egy ősi törvényre hivatkozva a fiági örökösödést proklamáltatja, mert X. Lajos királynak meggyilkolt első feleségétől már ugyan van lánya, csakhogy Johannának, úgy hírlik, nem Lajos az apja… Klemencia végre gyermeket szül: fiút! De kereszteléskor a csecsemőt megmérgezik. Postumus János csak néhány napig élt. A régens, a Vaskirály kisebbik fia azonnal önmagát koronáztatja meg, V. Fülöp néven. Trónjára a végre megválasztott új pápa, XXII: János segíti. Igaz, a megmérgezett csecsemő nem királyfi, hanem egy cseregyerek, de ezt csak kevesen tudják! A titkot szigorúan őrzik. |
Az I. kötet a Vaskirály Szép Fülöp uralmának utolsó szakaszát dolgozza fel lebilincselően. A király már megfékezte a feudális nagyurak harcos gőgjét. legyőzte a flamandokat, legyőzte az angolokat Aquitániában, még a papságot is legyőzte, s erőszakkal Avignonba telepítette. E higgadt és kegyetlen uralkodó egyetlen célt követett: meg akarta teremteni az egységes Franciaországot. Szép Fülöp halála után a franica trónra legidősebb fia, X. Lajos került. Környezete Civakodó Lajosnak nevezi. Képtelen a nehezen, annyi áldozattal helyreállított rendet fenntartani. A király egyetlen gondja: szabadulni akar hűtlen feleségétől, és új házassága révén biztosítani akarja az örökösödés rendjét. A bárók ligája új erőre kap, a király támogatásával vissza akarja szerezni a nemesség régi kiváltságait. Szép Fülöp egykor mindenható minisztere, Marigny, a Vaskirály nélkül képtelen megbirkózni a marakodó, kapzsi nagyurakkal. A klikkek egymás torkának esnek. A jól kiépített központi államszervezet meggyengül. A házasságtörésért fogságban tartott királynét a börtönben megfojtják, X. Lajos végre elveheti Károly Róbert magyar király húgát, Magyarországi Klemenciát. Avignonban pedig új pápa választására készülődnek, de az éhínségen már senki úrrá nem lehet. Átok sújtja az országot, csak Civakodó Lajos boldog. Ő elérte a célját. 1. A Vaskirály |
A trilógia egyben! Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. |
A Tűzpróba után úgy tűnik, az őrült hajszának vége. De Thomas biztos benne, hogy nem bízhat a VESZETT-ben. Hiába állítják, hogy nincs több megtévesztés, hogy a Próbák nyomán már minden szükséges információt megszereztek, és most Thomas és társai visszakaphatják az emlékeiket, hogy végrehajthassák az igazi küldetésüket. A csapat tagjaitól várják ugyanis, hogy létrehozzák az emberiséget fenyegető halálos vírus ellenszerét. Csakhogy Thomas sokkal több mindenre emlékszik, mint a VESZETT vezetői hinnék. Hazugságokkal többé nem mennek semmire. Ám a dermesztő igazság jóval veszélyesebb, mint azt Thomas valaha gondolta volna. A csapat újabb gyilkos kalandra vállalkozik, hogy kifürkéssze a VESZETT legnagyobb titkát. Menekülésük során tomboló Buggyantakkal és profi fejvadászokkal kell megküzdeniük, majd egy titkos szervezet csap le rájuk. Milyen árat kell fizetniük azért, mert a saját kezükbe vették a sorsukat? Túlélheti-e vajon bárki a Halálkúrát? |
Az Útvesztő-sorozat második kötete. |
Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen. „Üdv a Tisztáson!” |
Holdfénypartra megérkezett a nyár, és izzik a levegő a Harte-ok és a Madisonok között. Octavia Brightwell, a titokzatos galériatulajdonos minden jel szerint nem átallna botrányos viszonyba bonyolódni a csélcsap Nick Harte-tal, mielőtt eladja az üzletét, és távozik a városból. Nick a maga részéről sosem zárkózik el egy futó kaland elől. De ez most nem ígérkezik egyszerűnek. Az egyik nagy akadály Mitchell Madison, aki bizonyos személyes okokból a szárnyai alá veszi Octaviát. Világosan tudtára adja Nicknek, hogy meg fogja fizetni az árát, ha elbolondítja a lányt. Aztán ott van Nick fia, Carson, akinek ugyancsak tervei vannak Octaviával, és a legkevésbé sem szeretné, ha az apja miatt fel kellene adnia a reményeit. Octavia azonban titkol valamit, titka azonban nincs biztonságban Holdfényparton – és a szíve sem… |
Lillian Harte elhatározza, hogy bezárja igen sikeres házasságközvetítő cégét, mert minden idejét a festészetnek szeretné szentelni. Már csak utolsó ügyfelétől, Gabe Madisontól kell megszabadulnia. Gabe a semmiből felépített egy nagy hírű befektetési céget, és most feleséget keres, aki anyagilag független, csinos és nem „művész-típus”. Lillian öt randevút szervezett neki, de mivel mindegyik kudarcba fulladt, kész visszafizetni Gabe-nek a pénzét, Gabe azonban hallani sem akar róla. Olyannyira ragaszkodik hozzá, hogy Lillian teljesítse a szerződésükben vállaltakat, hogy még a bájos tengerparti kisvárosba, Holdfénypartra is utánamegy. Ez nagy szerencsének bizonyul, Lilliannál ugyanis betörő jár, kapóra jön tehát egy bátor férfi jelenléte. Kettesben erednek az illető nyomába, és meg is oldják az ügyet, amely nem kevés meglepetést tartogat számukra… |