„…Talán órák is tovatellettek, mire demilitarizáltam az atlétát. Minthogy a kérő szó mit sem ért, kénytelen voltam tettleg érvelni. Elvettem tőle a saját fegyverét, meg a találtat, de még a rojtosra rágott fogpiszkálót is kiszedtem a szája sarkából, mielőtt rádöbbent volna, hogy azzal is harcolhat. Időközben a mérkőző pasasok a medencében kötöttek ki, s a vádliig érő vízben pozdorjázták egymást, meg-megbotolva a fenéken elrejtett csövekben. A bejárat felől zsarumobilok közeledtek üvöltő szirénával, a másik irányból az óriáskerekes ember érkezett, homlokán redőkkel, kezében cipőmmel. Az eső, akárha az estémet siratná, dühödten rázendített, lila villámok cikáztak körülöttünk, pofonok dörögtek a szökőkútban, az égbolt üvöltött rá feleletül. A kollégák négyfelől robogtak a márvánnyal borított dísztérre, hogy közrefogják a medencét. A vijjogó kocsik kormányozhatatlanná váltak a síkos kövön. Előlük menekülvén a vízbe ugrottam, és megint elveszett a cipőm. Az egyik zsarumobil a pánikszerű fékezéstől két kerékre billent, és siklórepülésbe kezdett. Felém tartott, nőttön-nőtt.”

Prc:

Csak felhasználó férhet hozzá