A ​19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét. 
Vannak dolgok, amiket meg kell élni… 
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait. 
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba… 
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa? 
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…

Volt ​egyszer egy fiú. Olyan tizenkét éves forma, hosszú, sovány és szöszhajú. Sok hasznát nemigen látták, főképpen aludni és enni szeretett, no meg – rossz fát tenni a tűzre. Egy vasárnap reggel szülei a templomba készültek, ő meg ingujjban ült az asztal tetején, és arra gondolt, hogy ez így éppen jól adódik: apja, anyja elmennek, és ő egész délelőtt a maga ura lesz. „Leakasztom apám puskáját, és lövöldözök majd!” – gondolta. Az apja már indulni akart, de mintha kitalálná a gondolatot, a küszöbön hátrafordult, és odaszólt neki: – Ha már a templomba nem jössz velünk, legalább a prédikációt elolvashatnád itthon. – Jó, majd elolvasom – felelte a gyerek, és magában persze azt gondolta, hogy úgyse olvas többet, mint amennyi jólesik. Az anyja tüstént a könyvespolcnál termett, leemelte Luther prédikációs könyvét, felütötte az aznapi prédikációnál, és úgy tette az asztalra, még a nagy karosszéket is odahúzta, pedig abba máskor nem ülhetett senki, csak az apja. A gyerek nézte a nagy készülődést. „Kár ennyit fáradni, hisz legfeljebb egy-két lapot olvasok” – gondolta, de az apja megint mintha belelátott volna a fejébe, szigorúan mondta: – És rendesen olvasd ám! Mikor hazajövünk, kikérdezlek, és ha látom, hogy átugrottál egy részt, jaj neked! Végre-valahára elmentek. Nils az ajtóból utánuk nézett, és dohogott magában, amiért így kifogtak rajta. „Most persze dörzsölik a kezüket és örülnek, hogy ezt ilyen jól kieszelték. Itt csücsülhetek a prédikációval egész délelőtt, amíg oda lesznek.”